Eddigi tapasztalataim alapján nagyon hiszek az árnyék- és önterápia lehetőségében – ezzel az eszközzel sokat tehetünk önismeretünkért, személyiségfejlődésünkért.
Mindaz, ami tudattalanul mozgat minket; viselkedésünket, tetteinket, szavainkat – a mi árnyékvilágunk.
Tudatunk 95%-át ez teszi ki, így érdemes figyelmet szentelni, mi az ami ilyen nagy mértékben van jelen és működtet bennünket.
Javunkra válhat, ha elkezdjük tudatosan megismerni ezeket a tartalmakat, hiszen ugyanezeket jelenítjük meg magunkból embertársaink felé is, csak egyelőre tudattalanul: így gondolkodunk, kommunikálunk és ezek mentén cselekszünk.
Felismerésük segítségével viszont mi irányíthatjuk megnyilvánulásainkat, működésünket, majd egyre kiegyensúlyozottabban kapcsolódhatunk környezetünkhöz, ami által sokkal harmonikusabb életet élhetünk.
Jungtól kölcsönözve: „Mindaddig, amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és te sorsnak fogod hívni.”
Fizikai testünk árnyékát könnyen megtaláljuk a napfényben valahol magunk körül a talajon.
Tudatunk, személyiségünk, pszichénk árnyaira nehezebb rábukkanni ugyan, de logikusnak tűnik, ha azt is valahol a közvetlen környezetünkben keressük. Innen már nem nehéz arra következtetni, hogy ezen árnyékok közegünk szereplőinek, a körülöttünk lévő emberek viselkedésének, működésének a tükrében rejtőzhetnek. Amikor már ezzel a tudatossággal figyeljük környezetünket és a rájuk adott reakcióinkat, akkor kezdhetjük el jobban megismerni saját árnyainkat.
Minden, ami az egyensúlyunkból kibillent, legyen az taszító, bántó, negatív megnyilvánulás, vagy valamihez való túlzott vonzódás; mindkét pólus az árnyékunk, mindkét irányú kibillenés az árnyékainkkal szembesít. Ha elég őszinték tudunk lenni magunkhoz, akkor ezek felismerhetők, megnevezhetők, majd kezelhetők és irányíthatók.
