Vannak, akiknek szomorúsággal, melankóliával teli hangulatot hoz, amikor a szép, színes ősz, az épp csak véget ért nyár kapuján zörget.
És vannak, akiknek örömet, elégedettséget jelent; kikapcsolódnak, regenerálódnak. Nekik ez a legnagyobb mágia ami a természet körforgásában kifejeződhet.
Igazi újjászületés.
Bármilyen csodálatos, mindig is az elmúlás, a halál metaforájaként tekintettek rá, teljesen negatív megítélésben.
Ugyanakkor, ami a halált követi, tele van üres térrel, ami helyet ad az eljövendő új életnek.
A természet a lehulló falevelek sokaságában halkan és láthatatlanul előkészíti azokat a hajtásokat, melyeket majd a tavasz hoz el.
Ez a folyamat egyéni pszichés életünkben is lezajlik. Telek, tavaszok, nyarak és őszök vagyunk, melyek váltakozva visszatérnek.
Saját belső őszünkön is észrevehetjük, hogy valami halkan, meghalni készül. Valami elmúlik.
Ahogy a levelek leválnak fájukról, úgy hullanak le rólunk is azok a részek, melyeknek már nincs miért addigi formájukban kitartani.
Ezért meg kell változniuk; meghalniuk és átalakulniuk.
Mindannyiunk fájdalomteste, olyan múltbeli élményekből felgyűlt érzelmekből és fájdalmakból áll, amik még nem múltak el.
Ha hagyjuk őket ilyenkor kiteljesedni, engedjük, hogy szóljanak hozzánk, feléjük fordulunk és megértjük őket, úgy megérnek arra, hogy lassan elmúljanak, leváljanak rólunk.
Mélyen meg kell értenünk, hogy az ősz szelleme magában hordozza a halál, az elmúlás, az eloldódás varázsát, amely helyet ad az újnak, különösen lélektani vonatkozásban.
Megtanulni megélni az őszt, mint külső – belső évszakot, annak minden nosztalgiájával, zárkózottságával, magányával, ugyanakkor változatos színeivel, természetes illataival, esőivel együtt.
Ahogy a növényzet, a fák levelei is érési folyamatban vannak, bennünk is valami ugyanazt a folyamatot éli át, ugyanabban a ritmusban.
A leglényegesebb és legmaradandóbb dolgok a sötétben, a csendben, a láthatatlanban nőnek.
Inspiráció: E.Casale, E.Tolle
Kép: https://hu.pinterest.com/pin/469007748710322285/
